Piacra dobták a Samsung hajlítható telefonját, íme a Samsung Galaxy Fold

piacra-dobtak-a-samsung-hajlithato-telefonjat-ime-a-samsung-galaxy-fold-officetools.hu-1

Régóta izgalomban tartotta a közönséget a mobilpiac a hajlítható telefonnal.

Végre már hozzájuthatunk az első komolyabb modellhez, amit a Samsung gyártott le és a Samsung Galaxy Fold nevet kapta. Vajon sikerült-e hozni a várva várt tulajdonságokat a dél-koreai cégnek vagy csalódottan kell a verseny többi szereplőjére várnunk?

A dél-koreai cég a Samsung Galaxy S család tizedik születésnapján tudta piacra dobni új technológiával ellátott modelljét, ami a Samsung Galaxy Fold névre hallgat. Ez a véletlenség egy jó felütés volt az újdonságnak.

A Samsung mobilos üzletágának vezetője, DJ Koh Londonban az új Galaxy S10 modellek és kiegészítők mellett vezette fel az újdonságot, amely mögött állítása szerint egy évtizednyi fejlesztés áll.

Az eszköz összehajtott állapotban a mai telefonok között kifejezetten kicsinek számít a maga 4.6 hüvelykes hagyományos kijelzőjével. Széthajtott állapotában már egy tablet méretű 7.3 hüvelykes kijelzőt kapunk. A “mobil méret” alapfunkciók használatára kielégítő, ha pedig más applikációkat szeretnénk használni akkor érdemes kihajtott állapotban használni a készüléket.

piacra-dobtak-a-samsung-hajlithato-telefonjat-ime-a-samsung-galaxy-fold-officetools.hu-1

Az eszköz a következő tulajdonságokkal rendelkezik.

Ahogy fentebb említettük, a teljesen kihajtott kijelző 7.3 hüvelyes, amely QXGA+ dinamikus AMOLED kijelző. Képaránya 4,2:3, mely összehajtva két különálló 4,6 hüvelykes HD+ felbontású 21:9-es kijelző. A kijelző érdekessége, hogy egy újfajta polimerrétegen alapszik, így feleolyan vastag kijelzőt építhettek, mint korábban, ami ráadásul hajlítható.

A felhasználók igényeit egy 12GB RAM és 512GB UFS3.0 tárhely mellett a frissen bemutatott S10 motorja szolgálja ki. A Galaxy Fold hátlapján az S10-zel megegyező tripla kamera található. Az előlapi kamerán egy 10 megapixeles f2.2 szelfikamera található. Kihajtott állapotban duplakamera található az előlapon, amely egy újabb 10 megapixeles f2.2 szelfikamerát és egy 8 megapixeles, mélységérzékelős f1.9 modul. Kicsit csorbít a telefon specifikációján az akkumulátor kapacitása, amely tablet üzemmódban talán egy kicsit kevésnek mondható. A 4380 mAh telefon üzemmódban viszont jónak számít.

A Samsung az új telefonjának erősségét a multitaskingnak ítéli. Összehajtva és kinyitva is igazán hasznos lehet. Tabletté nyitva az eszközt a multitasking kimondottan jól működik, így egyszerre három alkalmazás is futhat, nem kell őket bezárnunk vagy háttérbe küldenünk. Az úgynevezett “alkalmazás-folyamatosság” néven említett funkcióval a fő- és külső kijelző között “átlátnak” az alkalmazások. Elsőre érdekesnek tűnhet, ám a gyakorlatban ezt úgy kell elképzelni, hogy míg a Google Maps felületén kijelölünk egy helyet az egyik kijelzőn, annak adatai a másik kijelzőn jelennek meg.

A Samsung a Galaxy S tizedik évfordulójára elkészült modellének igazán impozáns árat adtak. Ezt sejteni lehetett, hiszen technológiai újítás és jelenleg még egyedül vannak a piacon. A Samsung Galaxy Fold 4 színben (“kozmoszfekete”, “űrezüst”, “asztrokék” és “Mars-zöld”) lesz megvásárolható május 3-ától a boltokban. A legolcsóbb eszközért 1980 dollárt kérnek majd, ami megközelítőleg 560 ezer forint. A Galaxy Fold úgy tűnik, hogy a magyar piacot elkerüli, így aki rendel majd magának egyet, az hozzáteheti a kecses összeg mellé a vámot, áfát és minden “csekélységet”.

Kétségtelen, hogy a Samsung nagyot húzott a versenyben ezzel a telefonnal, de összességében nézve kérdéseket hagy maga mögött a kategória. Első körben a Samsung Galaxy Fold árát tekintve nem mindenki “munkás telefonja” lesz, így csak a kiváltságosok juthatnak hozzá ezekhez a készülékekhez, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy ezek a telefonok lassabban hagynak nyomot a köztudatban.

Még szintén érdekelhet...

Honlapkészítés és design - Rmarko.hu