Kiszivárgott a napokban, hogy a Microsoft új operációs rendszer, pontosabban egy „következő generációs operációs rendszert” kiadását tervezi. Ez az infó a Synaptics-tól, avagy a Microsoft egyik partnerétől szivárgott ki, ami egyik új terméke bejelentése kapcsán tett említést „a Microsoft közelgő biometrikus operációs rendszere”-ről.
Jelenleg még nem világos, hogy a biometrikus operációs rendszer alatt pontosan mit kell érteni
Egyesek azt sejtik, hogy a Microsoft Polaris kódnevű rendszeréről van szó. Erről már korábban is szivárogtak ki részletek, miszerint az új OS a klasszikus Windows-ok egy olyan utódját képezheti majd. Ez azt jelenti, hogy a jövőbe mutató fejlesztéseket előnyben részesíti a korábbi szoftverek és visszafelé kompatibilitással szemben.
Például a Polaris-on állítólag nem lehet majd futtatni a hagyományos Win32-es alkalmazásokat, azonban hatékonyabban és biztonságosabban működik majd a modern PC-ken.
Talán magyarázat is lehet arra, hogy a Synaptics miért említette meg jelentésében az új operációs rendszert, ugyanis az vélhetően majd erősen, illetve egyesek szerint talán kötelező módon is támogatja majd a biometrikus azonosítást és biztosítást.
Ráadásul a visszafelé kompatibilitás elhagyása miatt a Polaris kevesebb erőforrással is elboldogulhat majd, illetve az adott hardveren is gyorsabban elfuthat. Valószínűleg emiatt a táblagépeken és ultrabookokon bizonyulhat majd elsősorban népszerűnek, továbbá a Microsoft valószínűleg ezekre szánhatja elsősorban. Részben azért mert ezeken eszközökön általában amúgy is kevés igény van a hagyományos Win32 alkalmazások futtatására.
Hogy a Microsoft valóban a Polaris bejelentésére készül -e, vagy a Synaptics által hivatkozott OS alatt egy más operációs rendszert kell érteni, egyelőre még nem tudni pontosan. Az időzítés ugyanakkor arra is utalhat, hogy ez kiderül hamarosan és a Microsoft tényleg valami újat jelent majd be e-téren.
Mivel a héten kezdődik meg a cég Inspire konferenciája, a bejelentésre jó esély van. Ugyanis itt a Microsoft hagyományosan a stratégiai fontosságú új fejlesztéseit és termékeit szokta bejelenteni.