A kaliforniai cég a Sirin, a konszern beszédasszisztensén akar változtatni, amely még közel sem tökéletes.
Gyakran előfordul, hogy probléma esik a Siri a felhasználók megértésekor. Sokszor nem ismeri fel az összefüggő parancsokat és a vegyes nyelvű szövegekkel is nehézségei vannak. Ez utóbbi pedig leginkább az Apple Music szolgáltatás esetében tud bosszantó lenni.
Az Apple tisztában van a problémákkal és éppen ezért átalakításokat tesz. A társaság korábbi mesterséges intelligenciáért és gépi tanulásért felelős alelnökét, John Giannandrea-t helyezték a Siri részleg és a társaság alelnökének helyébe. Ezzel együtt pedig a korábbi alelnököt, Bill Stasiort más területre helyezték át.
Giannandrea egyébként korábban a Google keresőért és mesterséges intelligenciáért felelős vezetője volt. Stasior 2012-ben érkezett az Amazontól, amikor a Siri két alapítója is távozott a cégtől és hét éven át töltött be a Siri csapatban meghatározó szerepet. A szakember egy másik pozícióba kerül és nem hagyja el az Apple-t. Giannandrea a Siri részlegén belül a hosszú távú kutatásokra és fejlesztésekre fókuszál majd és kevésbé fogja előnyben részesíteni a gyors funkció- és hibajavításokat.
Az Apple marketingvezetője, Phil Schiller korábban már elismerte, hogy a szoftverrel valódi beszélgetéseket nem lehetséges folytatni, ezért sok teendőjük van még. A legnagyobb hangsúly most a programban, hogy a természetes beszédet megértse és ne kelljen megtanulnia a felhasználónak parancsokat.
Majdnem egy évvel ezelőtt a Siri fejlesztőcsapata elismerően nyilatkozott az Alexa előnyéről a Sirivel szemben. Akkor az okok között a konkurenciaharcot nevezték meg a vezetők között és az újrakezdéshez szükséges akarat hiányát. A beszédasszisztensre igazán ráfér a fejlesztés, hiszen a debütálása óta nem igazán kerültek bele új funkciók.